Hírek

Kapcsolat | A projekt



„A városközpont és Dózsakert közösségi tereinek rekonstrukciója” projektben megújultak Dózsakert városrész és a Városközpont zöldfelületei, továbbá a Megyeháza előtt mélygarázs és rendezvények lebonyolítására alkalmas közösségi tér létesült

2023.06.27.

Kedd délután, a projekt ünnepélyes zárórendezvényén beszédet mondott Bencsik János országgyűlési képviselő, valamint Szücsné Posztovics Ilona polgármester.

Bencsik János kiemelte, hogy a városépítés nem egyszerű feladat, és olyan beruházásokat kell megvalósítani, amelyek az itt élők minél nagyobb arányának érdekeit szolgálják. Kifejezte örömét arra vonatkozóan, hogy a beruházásnak köszönhetően jelentősen fejlődött (mind közlekedés, mind pedig biztonság szempontjából) a gyalogos-, és a kerékpáros infrastruktúra a városközpontban, emellett pedig zöldebb is lett Tatabánya. Mint mondta, egy olyan nagyberuházás végére érkezett a város, amelynek számos eleme kiállja azt a közhasznúsági próbát, amelyet a városlakók vele szemben támasztanak.

A városvezető kitért arra, hogy a nagymértékű beépítettség a fő tér környékén melegebb időben jelentős hő keletkezik, ami kedvezőtlen az errefelé közlekedőknek, ugyanakkor arra buzdított, hogy örülni kell a megvalósult projekteknek, mivel ezek a város fejlesztését célozzák. Hangsúlyozta viszont, hogy egy beruházás előkészítésénél ki kell kérni a lakosság véleményét is.

A beszédeket ünnepélyes faültetés követte, amely egyébként nem volt egyedülálló a projekt tekintetében, hiszen a városközpont zöldebbé és élhetőbbé tétele érdekében a beruházás tartalmazta 22 db fa, 5500 db cserje, 1610 db évelő és 2870 egynyári növény elültetését is a megyeháza tér környékén.

Szintén ennek a projektnek a keretében Dózsakert városrészben a sétáló utca és Dózsa György út 53-55 és 58-62 előtti területeken fel lettek újítva, illetve átalakításra kerültek a meglévő sétányok, ezzel javult a közlekedési infrastruktúra a Dózsakert és Újváros városrészek között. A sétányok felújításán kívül kertépítészeti munkákkal, vízfelületek kialakításával, valamint új látványelemek és utca bútorok elhelyezésével zöldebbé vált a terület.

A Megyeháza előtt a korábbi 125 férőhelyes felszíni parkoló helyett összesen 279 parkolóhely létesült két szinten, ami megkönnyíti a városközpontba érkezők parkolását. A mélygarázs felett kialakuló új tér zöld szigetekkel, utca bútorokkal, ivókutakkal, szökőkúttal és párakapuval vált esztétikusabbá. A megújult közösségi tér elérhetőségét és átjárhatóságát a Komáromi útról kialakítandó közlekedőfelület biztosítja.

A Mélygarázs és a Városkapu Szolgáltató és Üzletház beruházások befejezését követően, szükségessé vált a Városközpont zöldfelületeinek rendezése. A Béke parkban növeltük a terület vizuális-esztétikai értékét és a zöldfelület minőségét. A Városkapu Szolgáltató és Üzletház előtti terület fő feladata a megfelelő irányú és minőségű gyalogos megközelítés biztosítása, valamint az épület előtti részen egyszerű vonalvezetésű zöldfelület kialakítása.

A beruházások a

Ebből 2.420.718.149 Ft összeget tett ki az EU-s forrás, az önerő pedig 1.768.233.722 Ft volt.



Befejeződött a Béke park felújítása, és a Városkapu Szolgáltató és Üzletház környezetének rendezése

2023.02.07.

A beruházás során kialakítottuk a Városkapu Szolgáltató és Üzletház gyalogos megközelíthetőségét biztosító járdaszakaszokat, megújítottuk az épület előtti és melletti zöldfelületet.

A parkban elvégeztük a meglévő növényzet tisztító metszését, a meglévő gyalogos sétányok megújítását, új sétányokat alakítottunk ki, öntözőrendszert telepítettünk, megtörtént a füvesítés és humuszolás, új kültéri lámpák telepítettünk.

A zöldterületek megújítása során:

A beruházás az Európai Unió által finanszírozott „A városközpont és Dózsakert közösségi tereinek rekonstrukciója” című projekt keretében, annak részeként valósulhatott meg.




Státuszjelentés a Fő tér környéki zöldfelületek megújításáról

2022.08.03.

2022.08.03. napján megkezdődött a Fő tér környéki zöldfelület megújítása. Az építkezések befejezését követően, szükségessé vált a Városkapu Szolgáltató és Üzletház környékének rendezése, és ezzel egyidejűleg megújul a területhez szervesen kapcsolódó Béke park, és a Megyeháza környezete. Zöldfelület megújítása, a fák szükséges gallyazása, fagyöngy eltávolítása, új fák és bokrok ültetése, gyalogos sétányok kialakítása történik a beruházás keretében, továbbá helyreállítjuk a Győri út melletti kerékpárutat.

A kivitelezés az alábbi ütemterv szerint halad:

2022. október hónapig megtörtént:

2022. december hónapig megtörténik:






Zöld Tatabánya - rajzpályázat

2022.06.15.

Az előkészítés során egy felhívás készült, ami a város honlapján 2022. május 12. napján, a város facebook oldalán 2022. május 16. napján jelent meg. A felhívás megjelenése előtt és alatt telefonon hívtuk fel az óvodai-, és az általános iskolai intézményvezetők figyelmét a rajzpályázatra, továbbá a felhívást papír alapon is átadtuk.
A rajzpályázat célcsoportja az óvodás gyerekek és alsó tagozatos általános iskolás diákok voltak.
A rajzokat A/4-es méretben, bármilyen technikával elkészíthették az alkotók. A rajzok elkészítésére 1 hónap állt rendelkezésre. Összesen 53 alkotás érkezett. A legjobb rajzok készítői oklevelet és környezettudatos ajándékcsomagot nyertek, a nyertes rajz készítője Petrik Lara volt.
További képek a környezettudatos ajándékcsomagokról és az oklevelekről, továbbá a felhívás megjelenése a város honlapján: itt. Az eredményhirdetésre és díjátadásra az „Itt élünk” félnapos rendezvényen került sor. Az alkotásokból álló kiállítás a Puskin Művelődési Házban volt megtekinthető 2022.06.27. napjától egy hónapon keresztül.



Itt élünk - fotópályázat

2022.06.13.

Az előkészítés során egy felhívás készült, ami a város honlapján, és facebook oldalán 2022. május 12. napján jelent meg. A pályázatra olyan fotókat vártunk, amelyek bemutatják az idén 75 esztendős város közösségi terei, épületei, létesítményei fejlődését, átalakulását. A pályázat célcsoportja a felnőtt korosztály volt. A fotókat elektronikus úton vártuk a készítő nevének, a fotó címének és az elérhetőségének megadásával.
A díjazottak különböző értékű műszaki eszköz/kiegészítő ajándékutalványokat vehettek át. Az eredményhirdetésre és díjátadásra a „Biztonságos város” félnapos rendezvényen került sor.




Biztonságos város - félnapos rendezvény a Megyeháza téren

2022.06.12.

A rendezvény tematikája a biztonság volt. Több, a városban tevékenykedő, az önkormányzattal együttműködő civil szervezetet is sikerült bevonnunk az aktivitásba. Így olyan színes, a családok és a fiatalok számára vonzó programot állítottunk össze, amely a “biztonság” fogalom minden jelentését sorra vette. Célunk az volt, hogy a tanév befejeztével a gyerekek számára a kerékpáros biztonság, a mentés, a közlekedés terén adjunk hasznos információkat, rutint annak érdekében, hogy lehetőleg baleset, kár nélkül, igazán gondtalanul teljen a vakáció.
Az eseményt megelőző este választották meg Tatabánya új diákpolgármesterét a középiskolák által delegált elektorok. Németh Lilien másnap, vasárnap ezen a projektrendezvényen vett részt először új szerepében és segédkezett a hatvan kerékpáros piknik csomag átadásában, illetve a fotópályázat eredményhirdetésében, díjátadásában a város polgármesterének. Később pedig az ebrendészeti telep mellett működő, Segítő Kéz a Kutyákért Egyesület standján buzdította önkéntességre saját korosztályának képviselőit.

Együtt a biztonságról - családi délelőtt - 2022. június 12., vasárnap
9.00-10.00 Piknikcsomaggal várjuk a gyalogszerrel, vagy kerékpárral érkezőket
9.00-11.00 Háziállataink biztonsága - négylábú társaink segítőivel. Interaktív beszélgetés a tudatos állattartásról a Tatabányai Ebrendészeti Telep és a Segítő Kéz a Kutyákért Egyesület szakembereivel.
9.30 Rejtélyek Városa- (városi nyomozás) Vándorcirkusz játék. Fedezzétek fel a várost és gyűjtsetek nyomokat az elrejtett kellékek segítségével!
10.00 Megnyitó - Szücsné Posztovics Ilona polgármester A korábban meghirdetett “Itt élünk - Tatabánya 75 éves” fotópályázat eredményhirdetése és díjátadása
10.00 Zöld játszóház- Zuzmóból képet - amíg a készlet tart
10.00-13.00 Komárom-Esztergom megyei Rendőr-Főkapitányság bűnmegelőzési, balesetmegelőzési aktivitásai, indul a vakáció - kerékpáros- és gyalogos biztonsági információk, kerékpáros ügyességi pálya, bicók átvizsgálása - megfelel e a KRESZnek?
10.00-13.00 Tatabányai 4×4 Terepjárós, Polgári Védelmi és Önkéntes Tűzoltó Egyesület szerbemutatója, kipróbálható eszközökkel.
11.00 Kreatív tánc - Bejárjuk, betáncoljuk a teret úgy, hogy ehhez nem kell táncosnak lennünk csak nyitottnak és kreatívnak. Mindenki jöhet, aki szívesen sétál, ül, áll, ismerkedik és persze táncol.
10.00-13.00 Street Art - színezzük át a teret! Mi adjuk a krétát, te hozd az ötleteidet!
13.00 Street Art eredményhirdetés
Egész délelőtt: Környezetünk biztonsága - Tatabánya MJV Önkormányzatának zöld projektjei - QR kód keresés a belvárosban ajándékokért, Groupama Biztosító - biztonságos vakáció - arcfestés, henna. Minden, amit a drónrepülés biztonságáról tudni kell - a Drone Tatabánya csapatától.



Itt élünk - félnapos rendezvény a Megyeháza téren

2022.06.11.

Miénk a tér, városi piknik a Megyeháza téren elnevezésű fél napos rendezvény tematikája a közösségépítés, a megújult közösségi tér programmal való megtöltése, illetve a szomszédos épületek, intézmények szolgáltatóinak bevonása volt. A rendezvényt a város honlapján, facebook oldalán és plakátokon keresztül a város közterületein hirdettük.

Családi, városi piknikre invitáltuk a nagyközönséget a tanév utolsó, a nyári vakáció első hétvégéjén, szombaton délután, bevonva a fiatal helyi tehetségeket is, akik műsort adtak a tér lehetőségeit kihasználva - a zöld sziget “párkányán”. Mivel a célcsoport a gyermekes családok voltak, 14 órától kezdődtek a programok annak érdekében, hogy minél többen látogassanak el és vegyenek részt a rendezvényen. Több aktivitás, program is várta a családokat:

Miénk itt a tér - városi piknik - 2022. június 11., szombat
14.00 Ünnepélyes megnyitó: Szücsné Posztovics Ilona polgármester A korábban meghirdetett Zöld Tatabánya - kedvenc helyem a városban rajzpályázat eredményhirdetése és díjátadása
14.30 A Tiszta Tatabányáért Egyesület és a Kép-Szín-Tér Egyesület fotósainak kiállítás megnyitója a környezetünk védelme jegyében (fákon kihelyezett plakátok a hulladékmentes városért)
15.00 Zenés interaktív gyerekműsor Horváth Sándorral
16.00 Paprikajancsi produkció vásári bábjátéka
17.00 AnnaBarni Duo - a Peron Music Alapítvány fiatal tehetségeinek koncertje
17.40 Zumba flashmob Gyimesi Tinával
18.00 Quack - a Peron Music Alapítvány fiatal tehetségeinek koncertje
19.00 Makeshift - a Peron Music Alapítvány fiatal tehetségeinek koncertje

Egész délután: vendéglátás, hajfonás, csillámtetkó, az önkormányzat zöld programjainak aktivitásai virágültetéssel, cserépdíszítéssel (vidd haza a virágmagot és locsold meg naponta - neveld fel a saját napraforgódat).
A tapasztalatok szerint a délutáni időszakban folyamatosan érkeztek a családok az egyes programokra és átlagosan 1-2 órát töltöttek a téren. Szőnyegeket, műfüvet helyeztünk el foltokban, illetve napernyőket béreltünk a kényelem és az árnyékolás biztosítására. A téren több ivókút is található, így az ivóvíz díjtalanul hozzáférhető volt mindenki számára.



A rendkívüli helyzet ellenére is jól halad a kivitelezés

2020.03.18.


Bizottsági tájékoztató a projektről

2020.02.19.

A mai napon ülésezett az önkormányzat Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága, amelynek egyik napirendi pontja volt a projektről szóló tájékoztatás. A Bizottság tagjai informálódtak az európai uniós támogatással megvalósuló pályázat előzményeiről és aktuális státuszáról, emellett részletesebben is megismerhették a jelenleg zajló mélygarázs beruházás munkálatainak előrehaladását. A bizottság a tájékoztató elfogadása mellett úgy döntött, hogy a közeljövőben helyszíni bejáráson tekintik majd meg az építkezést.


A mélygarázs külső határoló falainak, pilléreinek és födémének vasszerelése, betonozása zajlik

2020.01.31.

Az év második felében megépülhet az új, 300 gépjármű befogadására alkalmas kétszintes mélygarázs, mely teljes egészében önkormányzati tulajdonban lesz.

A tatabányai lakosok számára ingyenes parkolási lehetőséget biztos majd a város, kerékpár tárolóval és elektromos autótöltési lehetőséggel – mondta el Szücsné Posztovics Ilona polgármester a Megyeháza térhez kapcsolódó fejlesztési projekt aktuális munkálatairól rendezett sajtótájékoztatón.

A Megyeháza téren két projekt zajlik, melyek finanszírozásban különválnak. A 2017-ben kezdődött munkálatok a tér alatt létesítendő mélygarázst készítették elő. Az először egy, majd kétszintesre áttervezett garázs külső határoló falainak, pilléreinek és födémének vasszerelése és betonozása zajlik jelenleg. Mind az újratervezés és annak jóváhagyása a támogató által, mind pedig a talajvíz és a rétegvizek távoltartását szolgáló ún. vákuumkutas víztelenítés több időt vett igénybe, így az építkezés elhúzódik. A kivitelezői szerződés 2019. elején léphetett hatályba, miután az újratervezés eredményét jóváhagyta a támogató. Ekkor indult meg a kivitelezés, ami a szerződés szerint másfél évig tart.

Nagyrészt befejeződött a területen még megmaradt közművek feltárása és kiváltása. Befejeződtek a speciális cölöpalapozási munkák, amihez szükségesnek bizonyult a talajvíz és a rétegvizek távoltartását szolgáló ún. vákuumkutas víztelenítés megvalósítása is. Elkészült az építmények 40 cm-es vízzáró vasbeton lemezalapja, így ma már a mélygarázs külső határoló falainak, pilléreinek és födémének vasszerelése és betonozása zajlik.

Külön is figyelmet fordítottak a munkaterületen lévő és megmaradó fák védelmére, törzsüket kalodákkal vették körül az esetleges sérülések elkerülése céljából. Ezt követően megtörtént a régi aszfaltburkolat bontása, a bontási törmelék elszállítása. Nagyrészt befejeződött a területen még megmaradt közművek feltárása és kiváltása. Befejeződött a földkitermelés és a föld elszállítása. E munka az építési engedélyben előírtak szerint a régészeti felügyelet mellett történt. A speciális cölöpalapozási munkák mára ugyancsak befejeződtek, amihez szükségesnek bizonyult a talajvíz és a rétegvizek távoltartását szolgáló ún. vákuumkutas víztelenítés megvalósítása is. Elkészült az építmények 40 cm-es vízzáró vasbeton lemezalapja, s ma már a mélygarázs külső határoló falainak, pilléreinek és födémének vasszerelése és betonozása zajlik.

284 férőhelyes, kétszintes mélygarázs

A két szinten beépítendő elszívó berendezések együttes teljesítménye 3200 köbméter/óra, normál üzemmódban.

5.600 négyzetméteres rendezvénytér:

4500 négyzetméter térburkolat

600 négyzetméter zöldfelület

300 négyzetméter faburkolat

Napvitorlák, ivókutak, ülőpadok, szökőkút, zöldfelületek.

A térszint alatt: közösségi vizesblokk (női, férfi és mozgássérült wc), pelenkázó helyiség is.

A szintek közötti közlekedést lift és lépcsőházak biztosítják.

A munkálatok számokban:

33.000 köbméternyi földmunka

5,5 km hosszban cölöpalapok

7.600 köbméter beton, 1100 tonna betonacél felhasználása

3 toronydaru dolgozik, a legmagasabb 48 méteres

A projekt célja Tatabánya belvárosának zöldebbé, élhetőbbé tétele; a városi rendezvények lebonyolítását is szolgáló közösségi terek kialakítása; valamint a Dózsakert és az Újváros városrészek közötti kapcsolat javítása a szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférés érdekében. (A két városrész közti kapcsolat megteremtéséhez több kapcsolódó fejlesztés is hozzájárul majd.) A tervezett beavatkozások akcióterülete a Mozdony utca, Álmos vezér utca, Komáromi utca, Fő tér (a Szent Borbála térig), Köztársaság útja, Dózsa György út, Dózsakert utca, Vadász utca által határolt terület. A komplex fejlesztés sok egymással összefüggő, egymás hatásait erősítő elemből áll, amelyhez magánerős beruházás is kapcsolódik.

Önkormányzati finanszírozású fejlesztésekre is szükség volt/van. A mélygarázs (és a mellette megvalósuló szolgáltatóház) építésének előfeltételeként a terület nagyobb volumenű közműkiváltásai: távközlési hálózat, elektromos hálózat, távhő (2017-2018-ban megtörtént)

Az egyéb, kisebb közműkiváltások (víz, szennyvíz, csapadékvíz) elvégzése a mélygarázs kivitelezőjének feladata. A pályázatból nem támogatható közlekedésfejlesztések: a Győri úttal párhuzamos meglévő szerviz út felújítása, illetve csomópont átalakítása a Győri út felőli behajtás elősegítésére.


Befejeződtek az alapozási munkák, épülnek a határoló falak

2020.01.30.

Az alapozási munkák befejezésével megkezdődött a Megyeháza előtti téren létesítendő mélygarázs külső határoló falainak építése. A projekt jelenlegi állapotáról sajtótájékoztatón számolt be az Önkormányzat és a kivitelező.

Az előkészületek során külön is figyelmet fordítottak a munkaterületen lévő és megmaradó fák védelmére, törzsüket kalodákkal vették körül az esetleges sérülések elkerülése céljából. Ezt követően megtörtént a régi aszfaltburkolat bontása, a bontási törmelék elszállítása. Nagyrészt befejeződött a területen még megmaradt közművek feltárása és kiváltása. Befejeződött a földkitermelés és a föld elszállítása. E munka az építési engedélyben előírtak szerint a régészeti felügyelet mellett történt. Nagyrészt befejeződött a területen még megmaradt közművek feltárása és kiváltása. Befejeződtek a speciális cölöpalapozási munkák, amihez szükségesnek bizonyult a talajvíz és a rétegvizek távoltartását szolgáló ún. vákuumkutas víztelenítés megvalósítása is. Elkészült az építmények 40 cm-es vízzáró vasbeton lemezalapja, így ma már a mélygarázs külső határoló falainak, pilléreinek és födémének vasszerelése és betonozása zajlik.

A Magyar Építők fényképes tudósítása a beruházásról

A Tatabányai Városi televízió tudósítása a sajtótájékoztatóról


Elindul a mélygarázs és közösségi tér építése

2019.01.29.

A mai napon megérkezett a támogatási döntésről szóló értesítés, így elhárult az akadály a kivitelezői szerződés hatálybalépése elől. Megtörtént a munkaterület átadása a kivitelezőnek, így a Megyeháza előtti teret mától másfél évig a parkoló autók helyett munkagépek veszik birtokba.